Bár ne lettem volna szerelmes,talán nem fájna ennyire.De elvakított,és mostantól kizárom az életembõl,nem kell a rózsaszín köd.Csupán egy olyan ember társaságára vágyom aki önmagát adja,és számíthatok rá mindenben.Nem kell az álarc,a megjátszás,a hátam mögött beszélés,jobban szeretem az egyenes jellemeket.Túl nagy kérés?

A költözés rutinszerû lesz,persze maradok Szegeden,hiszen fõnökasszony vagyok :)



" Tudom, melyik utat kell követnem, és megteszek mindent, ami tõlem telik, hogy méltósággal végigmenjek rajta. Ha nagyon erõlködnék, talán egy napon sikerülne megértenem, hogy van az, hogy az ember mindig pontosan akkor érkezik a megfelelõ helyre, ahol és amikor várják."

Coelho...