Levetem a magamra és rád rótt terheket. Megpróbálom levetni büszkeségem körém tekeredett kígyóját. Kilépni a páncélból, amelyet sértõdöttségem, minden ember védekezõ magatartása, talán szorongása erõltetett ránk. Vajon sikerül-e? Sikerül-e megtagadni úgy magam, hogy feléd léphessek? Úgy megtalálni magam, hogy belsõ árulás nélkül járuljak eléd? És mit viszek? Alázatot vagy bûnbocsánatot? Bocsánatot feléd vagy csak egy néma kérést, hibáim elismerését – mert a kettõ nem egy. Vajon mivel megyek? Megalázkodással nem lenne jó: a megalázkodás, az önmagunk feladása nem járhat jóval: rövid kibékülést jelent, és mélybelsõ sebeket, amelyeket nem lehet soká veszély nélkül viselni. Átérzem-e, mi hajt feléd? Az, hogy elég volt a vitákból, feszültségekbõl, vagy valami keresztyéni megbocsátás? Tán csak nem az, hogy súlytalanabbá vált számomra mindaz, amely ellentétekbe hajszolt, ami felberzenkedett bennem ellened, amivel hajlítani akartalak valami nemesebb elgondolásérdekében avagy egyszerûen csak féltékenységbõl? Ha õszinte akarok lenni: nem tudnék biztos választ adni. Gyengeségünk vagy erõnk sodor a konfrontálódásba? Szent célokért vesztegetjük nyugalmunkat vagy önzõ, rút vagdalkozásban? Semmi sem tisztázott. Semmi sem biztos, amikor ezen a napos reggelen szent elhatározással indulok a mindent megváltoztatni kívánó napba, s elsõ utam feléd vezet. A reggeli nap kiváltotta bizalommal, kicsit vaksín; motívumok, indítékok, erõk és remények nem mérettek fel a hirtelentámadt jósághullámban. Csak valami vágy a tisztulásra, megszabadulás a körülöttünk levõ bizonytalanságtól. Bizalom a békére. Vasárnapi csend, semmi sem hajszol, semmi sem mutatja magát fontosabbnak, mint dolgaink rendezése: sem villamos menetrend, sem hivatali szabályzat, se munka .Ma elindulok feléd. Még nem biztos, hogy el is érkezem, mert a reggeli áhítat sérülékeny, egy hideg szó, egy rideg mozdulat, egy álmos: „Mit mondtál? Majd késõbb!” elronthat mindent. De elindulok. Ha szerencsém van, eljutok hozzád. Ha szerencsém van, tudtodra jut, hogy ma reggel félkilenckor elindultam feléd, szívemben békevággyal.
/ Pécsi Éva /
