Érzéskurva
Írta: Kisci
Számtalan megízlelt csók.
Számtalan elhagyott volt.
Megannyi elhangzott szó.
Mind csak elhitetett talmi jó…
Számtalan megízlelt csók.
Számtalan elhagyott volt.
Megannyi elhangzott szó.
Mind csak elhitetett talmi jó.
És annyiszor csap arcon minden színes fotó,
míg nem lesz rozsdás, életsavtól fakó.
Míg nem válik gyógyult sebbé…
nem lesz emléke szebbé.
Poros, szõnyeg alá söpört múlttudat,
mely után ott, már egyik kezem sem kutat.
Mert kitépném szívem, s a lelkem,
kidobnám a szemétbe, ne érezzem!
Úgy elfelejtenék minden mosolyt és könnyet,
csodálkozva néznék minden átlapozott könyvet.
Mert a jó s a fájás így más ízûvé lenne,
és minden megjegyzett szó új hangot keresne.
Kivágnám magamból ezt a muszájdudvát,
hogy ne érezzem bennem az érzéskurvát.
Mert kellettek a szavak, kellett ölelésed.
Kellettél! S, hogy égessen forró érintésed.
De már nem! TE! sáros… te… Már nem!
Bûzös életmocskoddal csordultig teltem.
Ezt a jÁTéKOT így már nem akarom!
Belém ázott piszkod magamról levakarom.
Az életet forró gõzzel mosnám le rólam,
emlékét se tudjam valaha is voltam.
Ne szorítsam magamhoz ezt a rossz szagú ûrt,
mint mikor valaki maga mellett csak megtûrt.
Undorító, hedonista szennyes a lelkem,
gyûlölöm e cellaként mûködõ testem.
Kínlódva kiköpném utolsó csepp vérem.
színében is ott van a nincsélet mit (f)éltem.
Írta: Kisci
Számtalan megízlelt csók.
Számtalan elhagyott volt.
Megannyi elhangzott szó.
Mind csak elhitetett talmi jó…
Számtalan megízlelt csók.
Számtalan elhagyott volt.
Megannyi elhangzott szó.
Mind csak elhitetett talmi jó.
És annyiszor csap arcon minden színes fotó,
míg nem lesz rozsdás, életsavtól fakó.
Míg nem válik gyógyult sebbé…
nem lesz emléke szebbé.
Poros, szõnyeg alá söpört múlttudat,
mely után ott, már egyik kezem sem kutat.
Mert kitépném szívem, s a lelkem,
kidobnám a szemétbe, ne érezzem!
Úgy elfelejtenék minden mosolyt és könnyet,
csodálkozva néznék minden átlapozott könyvet.
Mert a jó s a fájás így más ízûvé lenne,
és minden megjegyzett szó új hangot keresne.
Kivágnám magamból ezt a muszájdudvát,
hogy ne érezzem bennem az érzéskurvát.
Mert kellettek a szavak, kellett ölelésed.
Kellettél! S, hogy égessen forró érintésed.
De már nem! TE! sáros… te… Már nem!
Bûzös életmocskoddal csordultig teltem.
Ezt a jÁTéKOT így már nem akarom!
Belém ázott piszkod magamról levakarom.
Az életet forró gõzzel mosnám le rólam,
emlékét se tudjam valaha is voltam.
Ne szorítsam magamhoz ezt a rossz szagú ûrt,
mint mikor valaki maga mellett csak megtûrt.
Undorító, hedonista szennyes a lelkem,
gyûlölöm e cellaként mûködõ testem.
Kínlódva kiköpném utolsó csepp vérem.
színében is ott van a nincsélet mit (f)éltem.
