Szomorúfűz - Gondolatok a "szeretet színeiről."
A lelkem ép és szabad.
Szeretek álmodozni, és azon gondolkodni, hogy talán mégis
van és volt értelme az életemnek. Sokan nem merünk mások
lenni. Ha mégis azok vagyunk, furcsállnak az emberek. De nem
is merünk mások lenni, ezért szembeszállunk a természet
rendjével. Pedig bizonyos értelemben mindenki egyforma.
Elgondolkodtam azon, hogy milyen sok mindent szeretek.
Szeretem a tavaszt: mikor ébred a természet.
A harmatos reggeleket, a tavaszi virágokat, szeretem, ahogy
a fák életre kelnek és virágba borul az egész természet.
Szeretem a reggeli madárdalt, a friss tavaszi szellő
illatát, ahogy lágyan a hajamat borzolja és arcomat simogatja.
De szeretem a nyarat is - minden forróságával együtt.
Szeretem a hajnalokat, a forrón tűző napot, a fényjátékot,
ahogy az ablakon vibrálva áttör, nyújtózkodik. De nagyon -
nagyon szeretem a holdat, a csillagokat, a nyári bodros
felhőket: és szeretem bámulni az eget. Imádom a szivárvány
ezer színét és a naplementéket - ragyogó, vörös színeivel.
Szeretem nyári meleg estéken hallgatni a tücskök muzsikáját.
Ó, és mennyire szeretem az őszt: gyönyörű rozsdás,
barnás, vöröses színeivel - amikor elhozza szívembe az
elmúlhatatlant. Még a szürkülő pillanatait is szeretem, hisz
olyan jó veled összebújni és annyira jó rád gondolni. S
szeretem a levél kavalkádot, ezt az óarany világot. De
szeretem a telet , a hóesést: mikor a jó meleg szobából
ábrándozva figyelhetem a hópelyhek táncát az ablakon
keresztül. A gőzölgő finom tea illatát, az ünnepek
hangulatát, a gyertyák fényét, a melengető lángot. Szeretem
hallgatni a csendet, ami a hóeséstől kellemes puhaságot nyújt...
