Ma vidám verset írok

Ma vidám verset írok, mosolygósat, kedveset,
színeset, mitől majd ölelni akarsz engemet!

Üveggyöngyökben peregnek hozzád a szavak,
gurulnak, felfűzöd és végre láthatom mosolyodat.
Ami úgy elbűvölt ott, azon a bizonyos helyen,
ha rágondolok, könnyes lesz még most is a szemem.

Vagy kéz a kézben járulnak eléd a mondatok,
megállnak előtted, bámulsz, miket tudhatok!
Vicceset, hogy nem bírod abbahagyni a nevetést,
ámulva nézem, boldog vagy, ez nem lehet tévedés.

Játsszuk azt, engem csak veled együtt lehet szeretni,
és átölelhetsz, nem is kell búvóhelyet keresni.
Esőben az ernyő alatt szorosan is mehetünk,
piszkosul zuhoghat, de mi csak nevetünk, csak nevetünk.

Aztán álljunk meg a virágbolt előtt, csak úgy!
Topogok bután, hisz az alkalom már elmúlt,
de te belépsz és hozol egy csokor sárga tulipánt,
emlékszel, loptunk egy szálat - képzeletben - ott Budán.

Végül kössünk ki egy jó kis sarki kávéházban,
nézem a szemed, benne tegnap is magam találtam.
Semmi sírás-rívás, ez nem egy végső búcsúzás,
idd meg a narancsleved, aztán hazaindulás!

Ma vidám verset írtam? Mosolygósat? Kedveset?
Színes volt? Remélem ölelni akartál, kedvesem.

/ Roberta /