Egészen régen írtam már,talán azért mert a szerelem eljött elém,én meg átkaroltam,és nem engedem.Minden pillanat az övé,séta közben,vízparton ücsörögve,ahogy hozzám ér,ilyenkor mintha a nap is mellénk állna,ontja fénysugarait,és csak bámulom a vizet,a felszálló madarakat..az aranysárga levelek játékát..
...néha elkap és felemel,aztán erõsen magához szorít,én pedig hagyom,hogy elvesszek a tengerkék szemében,a mosolyában..s most igazán boldog vagyok..mert látom, hogy Õ is az.
" Egy mondás szerint, onnan tudhatod,
hogy fontos dolog történt az életedben,
hogy utána már nem tudsz úgy élni,mint azelõtt.
Kaptál valakit, vagy éppen elveszítetted,
nagyon megbántottak, vagy te tetted,
aztán pár pillanatra kívülrõl láthatod az életed.
Érzed, valami végérvényesen megváltozott.
Mélységeid kékje,
magasságaid zöldje egymásra borul a távolból,
apró pontok az emberek.
Aztán belekortyolsz a kávédba,
vissza repülsz a földi reggeledbe.
Érzed a szemetelõ esõt,
de ma valahogy még ennek is...
örülni próbálsz.
Mert változol."
