Esõ
Hányszor akart már elnyelni
nagy kortyokban az esõ,
hányszor áztunk már el,
hogy az egyetlen esernyõ
nem volt más,
csupán egy mókás
illusztráció...
Hányszor kísért a zuhogó
víz rohanó lépteink alatt
futva, hol már várta
a csatorna rácsa...
Hányszor érkeztem és
hányszor búcsúztunk -
álmomban is néha
esõ elõl futunk...
Három év haramia-szürke
égi áldása szinte
mind akkor hullott
fejünkre,
amikor együtt voltunk.
Az esõ - szerintem - úgy érzi,
nemcsak egymáshoz, mi már
hozzá is tartozunk.
/ Jószay Magdolna /
