Lombját veszti hiányod fája
Ledér õsz. A természet nekivetkõzik.
Nem egyéjszakás kaland lesz.
Magára húzza a legszebb nyári álmot.
Bennem még buja gyökérzettel sóvárog,
de lassan lombját veszti hiányod fája.
Alatta dióverõvel levert fészek.
Bûvölõ tekinteted, mitõl a ruhák lehulltak
rólam - miképpen kagyló a homokszemet -
magába zárja az emlékezet, hogy
elõguruljon a legárvább esten. Addig
a jótékony idõ rejteget. De akkor újra felsajognak
a megcsonkított vágyak, s én dermedten nézem,
amint a csillogó gyöngy, halk koppanással
szívem legtávolabbi sarkába megérkezik.
/ Pethjes Mária /