ellenállhatatlan vágy
bõrödbe tépje vágyait
kegyetlen legyen azt kívánod
térdre hullsz elõtte
ha kell önmagad megalázod
eldobod minden kincsedet
nem is volt talán
ami fontos
úgyis magától rád talál
sosem vagy egyedül
mindig körülötted érzed
bár merre is jársz
mindenhol megidézed
foltos õszi parkban
a lépteit keresed
hangjának véled a szellõt
és utcákon át kergeted
arcát látod
víz tükrére vésve
reszketõ bõröd
emlékszik még tenyerére
úgy lépsz a köveken
mintha Õ is hallaná
úgy simítod ruhád
mintha Õ is láthatná
hozzá álmodod magad éjszaka
érte ébreszt a reggel
nappal neki mosolyogsz
rá nevetsz fátyolos szemekkel
csak szorítását éreznéd
egyetlen érintését
csak megszolgálhatnád
vad ölelését
tépje a bõrödbe vágyait
írja testedre a múlhatatlan kéjt
tegye gyönyörré a fájdalmat
idézze nappal is az éjt
emléke életen túl veled marad
feledni soha nem lehet
érte élsz újra meg újra
minden földi életet
/ Komáromi János /
