Néha be kell zárkózni,jót tesz,az ember hajlamos önzõ módon csak önmagára figyelni.Fájós kézzel meg nem nehéz,nem írni,történt egy kis baleset,a jobb kézujjaim nem igazán bírják most a strapát,elég hamar elfáradnak,sõt mondhatni egy idõ után az egész jobb karom zsibbad,de semmi komoly,gyógyulok.Fejlesztem a bal kezemet..kis kétbalkezes lettem.. :)
Így tehát marad az olvasás,bevallom elég sokféle blogba beleolvastam,és elég elkeserítõ a helyzet,valakinél öt mondatig sem jutottam el,mert képtelenség elolvasni amit ír,és ahogyan írja.Trendi vagy sem,elég gáz.
..lezárult a fotópályázat,igen írhatnám azt is hogy 'Képben vagyunk',bekerült 4 képünk a 70 kiválasztott közé,tegnap volt a kiállítás megnyitója,amin sajnos nem tudtunk ott lenni,mert Cseszneken volt jelenésünk,az István a király c. rockoperát néztük meg,leszámítva,hogy playback volt az egész,Istenkirály volt..
(ZÁRÓJELBEN)
A bal kezem emlékezett.
Az ember nem tarthat testrészeket
örökösen kontroll alatt,
nem figyelhet például kezet,
hogy az mire készül,
míg mondjuk a többi emberdarab
kávét keres, vagy kinéz az ablakon,
ki a fák alá, az alvó nyár titkát
meglesni, míg tart a városon a csönd.
Szóval kézbe költözött az emlékezet,
ma reggel, úgy nyolc óra tájt.
(Egy éjjel tárt kezem zárójelében
óvtalak. Akkor bal kezem kileste,
mirõl álmodik a hajad. Szálanként
szálltak álmaid, mint a madarak.)
A jobb kezem zárkózott. Morcos.
Hallgatag. Szerinte nem lehet mindenbõl
verset tákolni, nem arra valók a szavak,
hogy kimondódva elszálljanak velük
az emlékek, mint a madarak,
hogy felnézve az ember egy reggelen,
úgy nyolc óra tájt, mikor csöndjét
alussza még a nyár, szóval felnézve,
belesajduljon az ember bal keze
egy emlékbe, ami éppen visszaszáll,
és megül csupasz vállán, mint a madár.
/ HS /
Felnőtt tartalom!
Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.
A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.