Karsay István:

„Látogatóban a földön…”

Játszunk el azzal a gondolattal, hogy mi csak látogatóban vagyunk a földön. Mint amikor elmegyünk egy másik városba megnézni a nevezetességeket, az embereket, szokásaikat. Biztosan sokan voltak már külföldön. Milyen furcsa érzés egy idegen országban járni. Én már gyerekkoromban „elcsavarogtam” szüleimtõl külföldi utazásaink alkalmával, mert mindig az érdekelt, hogy igaziból hogyan élnek az emberek, milyen körülmények között, megfigyeltem a különbözõ népcsoportok szokásait, viselkedésüket. Felemelõ érzés egy idegen országban számomra idegen emberek között lenni, nyelvüket nem ismerve. Volt olyan is, hogy egy hónapot el tudtam különbözõ népek között tölteni úgy, hogy csak a szeretet nyelvén értettük meg egymást. Fiatalabb koromban még tudattalanul tartottam be azokat az emberi viselkedési szokásokat, amit késõbb tudatosan teszünk meg. Mindenhova mosolyogva mentem be, nem csináltam semmi olyan kirívó cselekményt ami megbotránkoztatta volna az ott élõ embereket. Mindenhol segítettek, ha látták, hogy bajban vagyok. Volt egyszer egy alkalom az életemben, mikor nagy segítségre volt szükségem. Legalább négy nemzet szülöttje serénykedett, hogy segítsen nekem, ami sikerrel járt. Szavak nélkül, a pillantásokból megértettük egymást.

"..És minden lépésnek és súrlódásnak értelme és nyoma van
És minden kérdésnek és minden csendnek titkos oka van
Ugyanaz az érintés ölel magához és mar beléd sebeket
Ugyanaz a van és ugyanaz a nincs és mindkettõ a szeretet "