[hajnalra az ablak peremét elérik
az árnyak ez az én idõm...]
hajnalra az ablak peremét elérik
az árnyak ez az én idõm ilyenkor nyílnak
föl mélységeimben a végtelenig elnyúló ezüstrétegek.
hallgasd meg egyszer hajnali sikoltásomat: egyszerre vagyok
felismerés és félelem és mindez már nem véletlenszerûen
: értelemmé rendezõdik el bennem az anyag. találkozom
halálommal és akkor születésem is bennem lakik még
hallgasd mint vacogok azonosulásom ilyen irdatlan
magányában hallgasd hogy legyen létezõ tanúm ha
verejtékem sós maskarájában felébredek
árnyékom átéri a földet -
hajnalban megtörténik velem a lehetetlen - a létezés -
a szürkület magzatvizében lebegek
összegömbölyödve az idõben
lebegek ferdén. megtörténik velem a halál is
a fény kristályrácsai között
forgat sófehér szomjúságom hajam hûlõ aranyába
fagynak a bölcsõmet elhurcoló denevérek. az ablak
peremét elérik hajnalra az árnyak. a végtelenig
nyúló ezüstrétegek ilyenkor nyílnak meg
ez az én idõm
a mindenség emel most a karjára. szembogaramban
az öröklét delel
/ Zalán Tibor /
