A sors csapásai olyanok, mint a viharos szél. Nemcsak azt akadályozzák meg, hogy bizonyos helyeket fölkeressünk, hanem meg is fosztanak bennünket mindentõl, amit magukkal tudnak sodorni. Így aztán olyannak kezdjük látni magunkat, amilyenek vagyunk, és nem olyannak, amilyennek lenni szeretnénk.
...
Ha valaki egy nagy házban él, bizonyára nagyon büszke arra a sok szép holmira, amije van. De ha meghallja a tûz pattogását, egy szempillantás alatt el tudja dönteni, mi ér számára a legtöbbet.
...
A múlt utáni fájdalom furcsa dolog, az ember nem tehet ellene semmit. Olyan, mint a saját magától kinyíló ablak. A szobában hideg lesz és az ember elkezd remegni. Az ablak azonban minden fuvallatra kissé jobban kinyílik, és az ember egyszerre csak kíváncsi lesz, mi van mögötte.
Arthur Golden:
Egy gésa emlékiratai (részletek)
