" Nehéz apró, pici szilánkokból összerakni egy kristályvázát. Egy vázát, amit utána óvni kell, hisz törékenyebb, mint valaha. Megváltozott. Nem ugyanaz a váza, mert hozzányúltunk, amikor összeraktuk. Még nem jött el az ideje, hogy végleg összetörjön. Másképp törik meg rajta a fény. Az ember is ilyen, s legfőképp a szíve. Érdekes. Ha valaki összetörte, nehezen találsz vissza az utadra. Biztos van, aki felmordul, hogy "én nem vagyok ilyen, engem nem érdekel...". Én azonban másképp látom ezt. Én azt látom, hogy sokan csak nem mondják ki (nem merik kimondani), hogy ők is egy ilyen törékeny kristályvázát rejtegetnek legbelül. Féltőn óvják mindentől. Óvják attól, hogy ki kelljen tárniuk szívük legféltettebb titkait, féltik attól, hogy valaki összetöri, óvják, mert tudják óvniuk kell e világtól. És akkor nekem az jut eszembe, hogy "ez a legrosszabb...amikor a titok nem miattad marad titok, hanem mert nincs, aki megértsen."
