Megyek feléd..

Úgy jön ma már, mintha álmodtam volna,

hogy itt voltál s azt is, hogy nem vagy itt,

holdad vagyok, mely vonzásod körében

járja végtelen útjait.

Feléd fordítom arcomat, mert tőled

hullhat csak rám a fény és a meleg,

s olykor, mikor közeledbe érek,

már azt hiszem: most...most elértelek!

Kinyúl felém napszemed fénysugára,

megérint, mint egy csók a téren át,

s e fény visszfénye tükröződik rajtam,

mikor átúszom a nagy éj tavát.

Sötét lennék, ha nem ragyognál nékem,

lehullanék, ha Te nem vonzanál,

úgy tartasz engem óriás erőddel,

úgy húzol, mint egy mágikus fonál.

S mikor egy világrobbanás hatalma

égen és földön mindent szétlövellt,

akkor zuhantunk egymás közelébe,

karod elkapott és védőn átölelt

egy pillanatra, aztán elszakadtunk

pályánk sínére parancsolt a rend,

a csillagok fészkükre visszaültek,

s a hold újra a nap körül kereng.

Megyek feléd, de soha el nem érlek,

bolygok körülötted, s önmagam körül,

bezárt világ, mely mosolyodtól fényes,

s örök vonzásod szárnyain röpül.

/ Várnai Zseni /