Angyalra várva
Ostorcsapás a hideg esti szél
Fagyos ujjakkal bogozza hajam
Fegyvert ránt hamar a gyáva szeszély
Arcomba sújt, hogy adjam meg magam
Ököllel vár reám e vad vidék
Klondájk rózsája nő a flaszteren
Ha látod? - ne kérdezd miért?
Gyilkol az ösztön és a félelem
Büszkén török börtön országon át
Vadul kérdem önmagam sebezve:
Ki csapszékek mélyén Angyalra vár -
Miért él itt? - már mindent elfeledve
Ha az idő mint mozgó sír elér
Nem fejtek titkot már e szegleten
Hisz túl az élet már a jó-felén
Gyenge a szív - csorba a fegyverem
Várok ünnep arccal hideglelősen
Ki bűntől szűzen mindent birtokolt
Túlterhelt hajón élek sietősen
Lám titkokat súgva akár a Hold
Már vágytalan, kopár akár a kő
És vajúdva is e kocsmaléten
Régen túl az ismert határokon
A vér s a szellem igézetében
Vagyok fodor az elfutó vízen
Vagyok sors-kérdés és balsejtelem
Itt élek köztetek magányosan
Míg számon tart, legyűr a félelem.
Bilincsek közt nem élhetek híven
De leszek lélek: új nap, kegyelem
Nem vetek már szilaj hullámokat
Levél vagyok Uram - nem áradó patak
Végül - vagyok ok - Néked okozat
És haszontalan emberáldozat
És ha volt szívem? - Tiéd volt Istenem
Igen - Tiéd - ennyi volt életem
/ Ismeretlen szerző /
