Halottak napján
Ma halk sóhajú imák szállnak fel az égbe.
Ma fehér hópihét old a könnyek melegsége,
mert ma, fenn és lenn, minden nemes lélek
szabad utat tör a szív szeretetének.
Ma nincs határ mely a messzeséget zárja,
hiszen ma kinyitódik előttünk a szívek palotája,
hogy a réges-régen látottaknak egy percnyi ölelés
felmagasztalhassa az emlék erejét.
/Kun Magdolna/
Lépésnyomban
Ha figyeled a léptem,
tudni fogod azt,
mikor éri utol lépés-nyomodat,
s ha majd melléd ért,
ne szólj egy szót sem,
csak fogd a kezemet,
és egy utolsó halk sóhajjal,
hagyd itt velem
a sápadt őszbe temetett
időéveket.
Kun Magdolna
Itt a party, a Halloween-party,
Senki sem fogunk békén hagyni,
Megijesztünk ha akarod,
Tarts föl szépen a karod,
Nagy tökbe tegyél gyertyákat,
így fújd velünk a nótádat.
Mentovics Éva:
Mi lehet a tökből?
Zöldségeskert legvégében,
tengette az életét.
S ott várta be, hogy majd a fagy,
megcsipdesse levelét.
Zöld szárain vagy száz inda,
tekeredik, kanyarog.
Olyan tök ez, mely szereti,
a hideget, a fagyot.
Az elsárgult leveleit,
őszi szellő kergeti.
Orcáját a dér megcsípte,
igaz, jól is áll neki.
Szeletekre felvagdosva,
akár meg is sütheted.
Tetejére mézet csorgatsz,
és már nyomban eheted.
De ha mókás kedved támad,
fogj egy kést és kanalat.
Vagdoss ki az oldalából,
szemet, orrot, fogakat!
Kapard ki a közepéből,
a lapos kis magvakat.
Azoknak majd hidd el,
télen, örülnek a madarak.
Közepére tégy egy gyertyát,
kérd meg anyát, gyújtsa meg.
Tedd vissza a kis kalapját,
s ott vigyorog majd neked.
