Falu Tamás
Egészen mindegy
Egészen mindegy, hogy mikor és meddig,
Mert egyszer úgyis el kell jönnie,
Olyan mindegy, hogy hétfőig, vagy keddig,
Vagy száz évig ver az ember szíve.
A szív itt úgyis csak mulandót érez
És ezt hirdeti minden sírverem:
Amennyivel rövidebb lett a véges,
Annyival majd több lesz a végtelen.
Egyszer megnyugszom…
Egyszer megnyugszom és erős leszek
S majd könnytelenül járom az utat.
És tűz, víz, nap, zivatar közepett
Vidáman hordom vándorbatyumat.
Egyszer majd elrepülnek álmaim,
Mint könnyű felhők a vihar után
S zaklatott éjek látomásain
Szendergő lelkem föl nem sír talán.
Szívem falán egyszer majd rést nyitok,
Mert makacsul véd múlt emlékeket.
S kiszórok onnan minden lim-lomot,
Fakó babér – és rózsalevelet.
Egyszer majd olyan egyedül leszek,
Hogy elfelejtek időt és napot.
S a lét szárnyán cikázom csüggeteg,
Miként az űrben bolygó csillagok.
S távol lesz tőlem: múlt, jövő, jelen –
Távol a zaklató álmok, a vágy –
S a nagy éjben kialszom hirtelen,
Mint egy ismeretlen, fáradt világ.
Erdős Renée
