Elgondoltam, hogy milyen titkos teremtmény is az ember!
Nappal küszködik azzal, ami van; s éjjel pedig küszködik azzal, ami nincs.
És ha elmúlik a nap és elmúlik az éjjel, akkor az, ami volt, egészen egyforma lesz azzal, ami nem volt.
Tamási Áron
Pilinszky János : Panasz
Elevenen a csillagok alá,
az éjszakák sarában eltemetve,
hallod a némaságomat?
Mintha egy égbolt madár közeledne.
Így hívogatlak szótalan:
az örök hallgatásból,
idegen egeid alól
valaha is kiásol?
Eljut hozzád a panaszom?
Hiába ostromollak?
Köröskörűl a félelem
zátonyai ragyognak.
Számíthatok rád istenem?
Úgy vágyom közeledre,
dideregve csak hevesebb
a szerelmek szerelme!
Temess a karjaid közé,
ne adj oda a fagynak,
ha elfogy is a levegőm,
hívásom sose lankad.
Légy reszketésem öröme,
mint lombjai a fának:
adj nevet, gyönyörű nevet,
párnát a pusztulásnak.
A szív a legfurcsább csavargó,
Ne bánjatok durván vele!
Mert ahonnan elűzték egyszer,
Hívhatják vissza bár ezerszer,
Nem látják többet sohase.
Móra Ferenc
Egy dolgot alaposan megtanultam - és ez a tudás átitatott a csontom velejéig, a fejem búbjától a sarkamig, üres mellkasom legmélyéig -, hogy a szerelem hatalmat ad a másiknak, hogy összetörjön.
Stephenie Meyer
Noszlopi Botond : Ezt szeretném
szeretném elszívni a fájdalmadat,
ahogy a föld szív be nedvet,
ha nyár van és tüzel a nap.
szeretném elnyelni félelmeidet,
ahogy a fekete lyukak
nyelik az üstökösöket.
szeretném elűzni minden haragod,
ahogy a jó hírek űznek
befészkelődött bánatot.
s szeretném visszahozni a szerelmet,
ahogy egy eldobott lomot
mutat föl kincsként a gyermek.
S hogy ott álltunk az elhagyott
paradicsomban társak,
szerettem volna szólni, hogy
nincs hozzád joga másnak.
De hallgattam. Vad kényszerek
szétágazó húzása tép.
Rossz nélküled. De meglehet,
ha volnál, nem volnál elég.
Lator László
Ami elveszett azt nem kell már keresni
maradok holttérben egy kifosztott senki
borgőzös emlékek táplálják a káoszt
hozzáálmodlak egy másik éjszakához.
Oláh András
Többé nem fonódsz napjaimba.
kitoloncollak belőlem. elhalad veled
a vonat a bizalom, az összetartozás
állomásai mellett. csak nézed
az ismeretlen tájat, aztán éjszakánként
visszaszöksz és felfegyverkezett emlék
masírozol álmaimban.
Pethes Mária
„Én nem hiszek a nagy fájdalmakban, nagy megbánásokban, mély emlékekben. Minden elmúlik, még a nagy szerelmek is. Ez a szomorú és egyben ez a magával ragadó az életben. Csak egyfajta életszemléletről beszélhetünk, mely feltámad időnként bennünk. Ezért jó, ha mégis volt egy nagy szerelmünk, valami szerencsétlen szenvedélyünk. Ez legalább alibit jelent az oktalan reménytelenségben, amely megöl minket.”
