"Az igazi találkozások pillanatában belopakodunk egymás életébe, és a lelkünk ücsörög egymásnál. Ugyanarra a dalra rezdülünk,érezzük egymást.
Van ezekben a találkozásokban valami nagyszerű és megdöbbentően furcsa, mégpedig az, hogy az élet összehoz két embert itt vagy amott, mintha a Véletlen játéka volna csupán, aztán összeköti őket a barátság szövedékével, hogy aztán sohase felejtsük el azt a dallamot, azt az illatot, azt a hangulatot, amit elénk terelt, és azokat az érzéseket, amiket a lelkünkbe csempészett... és ha netán szétválnak útjaink, mindent odaadnánk abban a pillanatban, hogy újra találkozzunk vele.”
A tenger partján járó ember, aki dühödten lóbál kinyújtott kezében egy lámpát, őrült is lehet.
De éjjel, amikor egy csónak hullámokon tévelyeg, ugyanaz az ember megmentő.
A föld, amelyen élünk, határterület az ég és a pokol közt.
Önmagában egyetlen magatartás sem jó vagy rossz.Csak a világ rendjében elfoglalt helye teszi jóvá, vagy rosszá.
/ Milan Kundera /
“Rendkívül érdekes módon sok ember elfogadja, hogy az egész világegyetemet törvények irányítják, de amikor a saját életükről, sikereikről és bukásaikról van szó, akkor sorsról, szerencséről, “szerencsés véletlenekről” beszélnek.
Pedig te is a világegyetem része vagy, és a te életed is teljesen azoknak a törvényeknek engedelmeskedik, amelyeknek a Hold, a csillagok és a kertedben növő gaz.
És te vagy annak az oka, ami az életedben történik.
Te okozod a gondolataiddal.”
Másfél hete...
Másfél hete...
Másfél hete gondolatom másra nem képes,
Gyűlölöm, hogy a fájásod még ilyenkor is édes.
Álomvilág, amit egykoron megkaptam,
De most hiányodból éhezőként egy mély verem, egy katlan.
Hisz nincs velem pajzsom, pillantásod tükre,
Azt, hogy meglássam, hogy a fény ráragyog az életünkre.
Ha előkerülsz Istenem, kérlek, ne fogj vissza!
Engedd, hogy kitárjam eléd, az én szívem tiszta!
Korlátok nélkül, ketten táncolnánk a szabadban,
Szép szádból szóló hangod innám szakadatlan.
Na, de nélküled nincs fény, ez opál-homály,
Színes révünkre pedig marad a kopár táj.
Magányos sebekkel hajtom le a fejem,
Por vagyok, pedig pár voltunk hajdan ne feledd!
Magányos sebekkel hajtom le a fejemet,
Por vagyok, pedig pár voltunk hajdan ne feledd
Más...
Másfél hete, hogy töretlenül fájdalom,
Kínzó sebek útvesztőjét hordom lábamon.
Lecsengő tüzet próbálja, szüzek prózája, kereszt Szakadatlan,
Marad mozdulatlan a paplan.
Fejemben furcsa dallam, nevetve súgja halkan,
Elválaszthat erdő, mező minden úgy lesz majd, mint hajdan.
Hiányzó alkatrész, vagy ettől az alkat kész,
Figyelem, hogy honnan jöttél, ügyelném, hogy hová mész.
Már másfél nap is sok tőled távol,
Csodának látlak én téged, azért hiányzol.
Azok vagyunk egymásnak, mint völgy a hegynek,
Nélküled, mint partra vetett cseppje messzi tengernek.
Félgőzzel félig megyek, addig fogom kezed,
Hagyd, ha bolond leszek, csak had legyek veled.
Lehetnék bástyád, vagy hömpölygő büszke ár,
Őrzője kecses lépteidnek, mi szürkeségből fénnyé vált!
Refrén (2x)
Másfél hete, hogy a babám nem láttam,
Másfél hete erdőt-mezőt bejártam.
Nem tudom, hogy hová lett a kedvesem,
Csak azt tudom, hogy mennyire szeretem!
Nem tudom, hogy hová lett a kedvesem,
Csak azt tudom, hogy mennyire szeretem!
Hol van már? Madárlátta álompár,
Városokra távol hálom egy helyi bár.
Hegedűszó feledteti magányos világom,
Kövek sivatagában te vagy az én virágom.
Párnád kemény redőivé lett arcom ránca,
Hiányodban a Hold is csak kézzel festett tálca.
Ha szánsz rám ma holnap minden nap egy percet,
Maradok a hű híved, őrizem a szíved.
Utam ingoványos hosszú de nincs más célirány,
Pórnép között királynő ez a városszéli lány.
Utam ingoványos hosszú de nincs más célirány
Pórnép között királynő a falubéli lány.
Másfél hete...
Másfél hete én már csak ezt fújom,
Zene, ital, csillogás követ a siker úton!
Örömteli pillanatok a barátokkal egy térben,
Mégis egyedül vagyok, mint máshogyan volt nem régen.
Mondd meg nekem mit tegyek azért, hogy te is itt legyél,
Az egyik énem veled van a másikban meg nincs mérték!
Ha nem látsz most belém, nem ismerheted lelkemet,
A hiányod az, ami minden nap magamat eltemet.
Folyton úton távol tőled erős lesz a magányom,
Elveszíteni soha, kapaszkodnék én akárhogy!
Csak kérlek kedves, nézd el, a világ megrontott,
Nem érzem át, hogy megölnek azok az egy kortyok.
Bánatom, hogy nincs helyem, tű vagyok a kazalban,
Nem látok kontúrt, mi erdő volt pedig azt most szavanna.
Egy emlék leszel, ami egykor elengedett,
Arcod fátyolos képpé vált, mert nem fogtam meg a kezed.
Ha végleg elmész ültetek a sírodra virágot,
És gyászolok, míg élek én egy egész világot!
Ha végleg elmész ültetek a sírodra virágot,
S így gyászolok, míg élek én egy egész világot!
Refrén (2x)
Másfél hete, hogy a babám nem láttam,
Másfél hete erdőt-mezőt bejártam.
Nem tudom, hogy hová lett a kedvesem,
Csak azt tudom, hogy mennyire szeretem!
Nem tudom, hogy hová lett a kedvesem,
Csak azt tudom, hogy mennyire szeretem!
(Hogyha néha kimegyek az udvarra,
Szemben velem áll egy öreg diófa,
Hej diófa mit tettél a babámmal,
amióta az ágadat levágtad.
Másfél hete ha nevetek ha sírok,
Akkor is csak a babámra gondolok,
Nem tudom, hogy mi lesz ennek a vége,
Ha visszajön, megyek e majd elébe.)
Rég hallottam,nagyon jó a szöveg,mindenki vegye ki belőle amit magáénak érez,és írja ki egy üres lapra.... ;-)
Még mindig nem sikerült válaszolnom a nagy kérdésre, melyre előttem sem válaszolt még senki: Mit akar a nő?
Már az is jelent valamit, ha az ember tudja, hogy a saját erejére van utalva. Akkor megtanulja azt helyesen használni.
Azt lehetne mondani, hogy egy nagy emberi közösség megalkotása akkor lehet a legsikeresebb, ha az egyén boldogságát nem kell figyelembe venni.
Nyilvánvaló, hogy könnyebb és kellemesebb hátat fordítani egy adott gondolatmenetnek, mint ragaszkodni hozzá; könnyebb összekeverni dolgokat, mint megkülönböztetni őket, és különösen könnyű oly módon érvelni, hogy közben nem köt minket a logika.
A lelki egészségnek két kritériuma van: képesség a munkára és képesség a szeretetre.
Az emberek nem tudnak titkot tartani. A szemükből, a szavaikból, minden rezdülésükből, a pórusaikból szivárog szörnyű titkuk. Csak idő kérdése, hogy kiderüljön minden.
Van (...) visszavezető út a fantáziától a valósághoz, és ez - a művészet.
Mekkora fejlődést értünk el! A középkorban még elégettek volna engem. Most pedig megelégszenek azzal, hogy elégetik a könyveimet.
A civilizáció akkor kezdődött, amikor egy dühös ember kövek helyett szavakkal kezdett dobálózni.
A mítoszokat és meséket ugyanúgy lehet értelmezni, megfejteni, mint az álmokat.
/ Sigmund Freud /
József Attila – Csak az olvassa
Csak az olvassa versemet,
ki ismer engem és szeret,
mivel a semmiben hajóz
s hogy mi lesz, tudja, mint a jós,
mert álmaiban megjelent
emberi formában a csend
s szivében néha elidőz
a tigris meg a szelid őz.
"Hatalmas önámítássá válhat a pozitív életfilozófia hangsúlyozása, ha ennek szellemében akkor is megpróbáljuk jól érezni magunkat, amikor az volna a természetes, hogy valami fájjon, és azt megéljük.
A valódi életigenléshez hozzátartozik, hogy van bátorságunk rosszul lenni, amikor és ameddig annak itt van az ideje."
"Ez is el fog múlni.”
Nagyanyám tanított ezekre a szavakra, hogy felhasználhassam őket életem bármely pillanatában.
Amikor a dolgok elképzelhetetlenül szörnyűek, rettenetesen riasztóak, vagy amikor minden ragyogó és csodálatos, feledhetetlen és gyönyörű, mondjuk el magunkban ezeket a szavakat.
Ezzel mintegy perspektívába helyezzük a történéseket és elérhetjük, hogy a legtöbbet hozzuk ki minden jóból, és sztoikus közönnyel fogadjunk minden rosszat.
/ Claire Rayner Berenice /
Hiány
Fagyos kezeivel ölel át a csend, a magány,
Gondolataim ezerszer járja át kétely és talány.
Egyszer repülök, madárként szállok az égbe,
Majd sötét felhők taszítanak le a mélybe.
Ha itt vagy velem, hívnak, várnak a csillagok,
Ragyog a nap is, dalolnak az angyalok.
De nélküled kietlen tájon találom magam,
Kiáltásom nem hallja senki, nem értik szavam.
Lelkem, koldusként kidobva fekszik az utca kövén,
Ki arra jár, nevetve belerúg, vagy átlépi könnyedén.
Aztán eső áztatja, ellepi a sár, a város mocska,
Ha jön a fagy, nem lesz más, mint apró jégkocka.
Ha megtalálod, emeld magadhoz és felolvad,
Fényesen világít, lesz saját holdad.
Üstökösként repül át az égen,
Ha velem vagy, az maga az éden.
Akkor ezer virág nyílik a réten,
Fény gyúlik a mély sötétben.
Nincs fagy, hideg, fájdalom,
Valóra válik, miről álmodom.
Arra kérlek, maradj még soká,
Repítelek, elviszlek bárhová,
Csak hiányodat nem bírja szívem,
Megszakad, és elveszítem hitem.
/ Nagy László /
A nap az egyetlen igazság, az mindenkiért lángol az égen, szegénynek és gazdagnak ugyanazzal a mozdulattal adja pompáját, fényét, melegét, minden életnek forrását.
/ Émile Zola /
Idén elmarad a nőnap itt,bár sok értelmét nem látom ennek sem,sokkal fontosabb szerintem ha egy férfi kitüntet a figyelmével,kedvességével a mindennapokban is,nekem ez jólesik,és ma is volt benne részem...meg a fejfájásban is,napok óta alig alszom,kissé szét vagyok esve...
....és,hogy mi fog meg egy férfiben,talán az éleslátása,gondolkodása,(szemei),kedvessége,ahogyan bánik velem,humora,nem tudom,de megérzem,és itt nem a külsőségekről írok....az mind kémia...ha vonzónak találom az első pillanattól fogva az...... így van ez:
"Az ideális férfi az,aki úgy beszél a nővel,mint egy istennővel,és úgy bánik vele,mint a gyerekkel.Aki a nőnek minden komolyságát megtagadja,és minden szeszélyét teljesíti.Aki a szeszélyekre biztatja,és megtiltja neki azt,hogy életének célja legyen.Aki sokkal többet mond,mint amennyit gondol,és sokkal többet gondol,mint amennyit mond."
"Nem tudom, hogy mi a lényege egy ember életének: a tettei, viselt dolgai, vagy olyasféle megfoghatatlan apróságok, mint egy ködös téli reggelének a hangulata.
Nyilván elválaszthatatlanul hozzátartozik életünkhöz minden fűszál, ami az utunkba akad: minden gondolatunk, vágyunk, törekvésünk; emlékeink, indulataink; egészségünk, pénzünk, munkánk, hitünk; a szívünkben bujkáló titkos várakozások és a pillanat látható, érzékelhető jelenségei; s nyilván még sok minden."
