Tornay András
Novemberi éjszakában elrejtõzve
Közel a fákhoz
Bandukolsz a tiszta sötétben,
...
Csak az egyszerûségre vágysz,
Csillagharmóniára. Holdcsendre.
Csípõs, dermedt jégcsapokra,
Melyek halk cseppenése figyelmeztet arra,
Hogy messzebbre mentél,
És egyre ritkábban nézel vissza.
Hontalan hangtalanságban,
Hangtalan hontalanságban.
ÉLET
Olyan ez,mint a körhinta,egyet elõre,aztán hátra.Néha át kell adnunk a helyünket,néha kell,hogy valaki meglökjön,hiszen segítségre szorulunk.Néha megállunk,néha hátráltatnak hatalmas erõvel.Néha jólesik vidáman elszédülni,néha várni kell míg egy-egy hely felszabadul.Néha tele van,néha csak ketten vagyunk.
( A szomszédos háztömbnél volt egy ugyanilyen hinta,nagy ritkán jártunk át,de mindig fülig érõ mosollyal távoztunk.Most pedig csak elmerengtem,amikor megláttam ezt a képet.)
Forró Hajnalka
Közelít
Ha tudnám,
hogy könnyekkel
sírsz,
arcomat tartanám feléd,
s hagynám, hogy
lágyan öntözd
mélyülõ barázdáim-
kérnélek, emelj föl
szemedig,
egészen közel,
hogy érezhessem
hajdani álmodat,
melyet ellopott az idõ.
Ha közel lennék hozzád,
belé simulnék szemgödreidbe,
hogy senki ne lássa
könnyeidet...
