“ A felnõtt ember arca sohasem lehet olyan õszinte, mint a kisgyermeké, éppen azért, mert a világ tükörrendszerében kialakult az egója, s innen kezdve - anélkül, hogy ezt észrevenné - tudathasadásos állapotban él; nem akkor mosolyog, amikor kívül, nem akkor ásít, sír, unatkozik, gyûlöl, tombol, szeret, követel, vagy közönyös kívül, mint belül. És ez nem csupán akkor van, ha mások is ott vannak, akkor is, ha nincs ott senki. A kifelé nézés és a kifelé élés az ego legerõsebb pillantása: õ maga is tükrökbõl állt össze, s örökké e tükröknek akar megfelelni. Igazi arcát csak akkor mutatja az ember, ha önfeledtté válik. Ha dühében kiborul, ha végsõ kétségbeesésében felzokog, ha fájdalmában felüvölt, vagy valami ellenálhatatlan kényszernek engedelmeskedve, hangosan röhögni kezd. Mindig akkor, ha túlcsordul a pohár - ha az ego hatalma megtörik. ”
Macska
Két kisgyerek, egy kisfiú és egy kislány játszik a játszótéren, mikor a homokozó mellett feltûnik egy macska. Megszólal a kislány:
- Nézd, de alanyos tita-mita.
Mire a kisfiú:
- Az nem tita-mita.
- Hát mi?
- Matta.
“ Édes átok:
Utolsó napig és hajszálig
Gyermek-szemmel
Nézni a világot.”
(Ady Endre: Az örök gyermekség)
